Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Brigi első interjúja: Szeretne összeköltözni Gergővel. A nyeremény pénz is jól jönne

Nyomj te is egy megosztást!

.

0 Tovább

Farm Attila megnyerte a negyedik párbaját is. Megint a leggyengébbet választotta

A fináléhoz közeledve most már igazán felgyorsultak az események a tanyán.

A védettségi játék után hamar újabb kiválasztáshoz érkeztünk, amelyen Attila kettő, Brigi és Gábor pedig egy-egy kiválasztójelet kaptak – mindezt egy hatalmas Attila és Gergő közti szájkarate után. A döntés Gábor kezében volt, aki a piros kendőt ezúttal is Attilának adta, veszélyeztetve ezzel azt, hogy a Farmlegelszántabb játékosa végül éppen őt hívja ki párbajra.

A negyedszerre kiválasztott Attila végül Brigit választotta ellenfeléül, amit Gergő tömören gyávaságnak titulált. Az igen összetett, ügyességi és gyorsasági feladatokból álló megmérettetés során végig a kihívó Attila vezetett, így igen hamar látszott, hogy a játékból végül Briginek kell távoznia.

Barátnője kiesése meglepő módon nem viselte meg túlságosan Gergőt, aki a hátralévő kevés idővel magyarázta, miért is viseli ilyen könnyen az új helyzetet.

Nyomj te is egy megosztást!

.

0 Tovább

Megőrült?? Attila majdnem leütötte egy székkel Cintiát

Nyomj te is egy megosztást!

.

1 Tovább

Nézd meg Brigi és Gergő békülését a takaró alatt!

0 Tovább

Nézd meg Brigi és Gergő békülését!

Nyomj te is egy megosztást!

.

0 Tovább

Lájk és nem maradsz le semmiről!

_____________

A szereplők: Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

Debit, Loans, Invest, Investing, Investments. last minute deals, last minute hotel, last minute, reisen, online stock, Free Stock, Car Quotes, Cheap Rental, Budget Car, rent a car in italy, car, hire italy, Car Uk,, Rent A Car, chemical engineering jobs, Debit, Loans, Invest, Investing, Investments. last minute deals, last minute hotel, last minute, reisen, online stock, Free Stock, Car Quotes, Cheap Rental, Budget Car, rent a car in italy, car, hire italy, Car Uk,, Rent A Car, chemical engineering jobs, Forex Brokers forex broker, forex brokers, best forex broker, best forex brokers, 100 forex brokers, forex broker comparison, forex brokers list, forex broker list, top forex brokers, forex broker reviews, forex trading brokers, brokers forex, forex broker review, forex brokers australia, uk forex brokers, ecn forex brokers, forex options brokers, canadian forex brokers, forex brokers uk, forex broker rating forex strategy, forex strategies, forex trading strategies, forex strategy builder, forex trading strategy, best forex strategy, forex scalping strategy, forex scalping strategies, trading strategies forex online forex, forex online, online forex trading, forex trading online, forex online trading, online trading forex, forex online forex, online trading in forex, forex company online, trading online forex, trade forex online, forex exchange online, online forex trading forex, online forex and, online forex market, currency forex online, trade online forex, forex training online, online forex handel, online forex trading biztosito online biztosító biztositas online online casinos top business schools angol nyelvtanfolyam budapest fogászati implantátum fogászati rendelők youtube videos befektetési arany arany kereskedelem